A film egy depressziós dráma, így nincsenek nagy mozgalmak.
A történet lényegében a következő: Elborult matematikus apuka halott. A (szintén elborulásra hajlamos) matematikus lánya és a nem matematikus lánya jönnek a temetésre. A temetés után valaki talál egy bizonyítást az egyik fiókban, de senki nem tudja, hogy ki írta. A matematikus lány nem emlékszik rá pontosan, hogy ő vagy az apja írta. A filmet átszövi a belső vívódás. A film igazából az ő fejében zajlik tele visszaemlékezésekkel.

A filmzenét Stephen Warbeck írta (Szerelmes Shakespeare), aki kapott is érte valami noname díjat. Maga a filmzenealbum igencsak ritka madár. Azt gondolom, hogy hazánkban nem is kapható. Oké, tegyük hozzá, hogy nem nagy veszteség, ugyanis a 11 track-ból 12 ugyanaz!!! Na jó, persze nem ugyanaz, de szinte. Nincs a zenében domináns dallam, itt bizony nem lesz mit dúdolni kifelé menet a moziból. Én (akinek a film és a zenéje is nagy kedvence) 40-50 meghallgatás után sem tudnám dúdolni. A fejemben már szól, de dúdolni?! A zene vonósokon, zongorán és enyhe fúvós hangzáson alapszik, néhol megtűzdelve egzotikusabb ütőshangszerekkel. A zene feladata itt a hangulat megteremtése, a belső vívódás aláfestése, amelyet egyébként egészen jól teljesít. Hátránya, hogy így teljesen felejthető.

A track lista:
1. Proof
2. Hope
3. Catherine
4. The Kiss
5. Writing the Proof
6. The Chapel
7. Lost Days
8. Testing the Proof
9. You Imagined You Wrote It
10. The Airport
11. Line by Line

Proof:

A hangvétel depressziós, szomorkás. Eleve depressziósan indul, majd a temetés és a bizonyítás megtalálása után egyre depressziósabbá válik. Itt nem drámai sötétedésre kell gondolni, a zene továbbra is megtartja a könnyedes jellegét. Itt inkább csak szépen lassan, de biztosan csúszunk le a lejtőn. A mélypont a You Imagined You Wrote It, de itt megint nem a drámai bukás hallgató, hanem egy csöndes befordulás, világtól elzárkózás, amikor már minden mindegy.

You Imagined You Wrote It:

A történet megoldása természetesen a zenében is hallható, ugyanis hangulatát tekintve visszatérünk a film elejéhez (itt mondhatnám, hogy keretes szerkesztésű, ha nem tudnánk, hogy minden track ugyanaz...), de itt érezhetünk egy kis megkönnyebbülést. Persze öröm vagy jókedv itt sincs, de érezhető a depresszió oldódása és a jövő felé tekintés.

Line by line:

Technikai izék és bigyók: Ide nem tudok semmi értelmeset írni. Nekem csak egy nem túl jóminőségű mp3 változat van meg a zenéből, olyan minőségben, mint a youtube. Erről nem lehet bővebben beszélni. Youtube-ra boldog, boldogtalan tölthet fel, így az ottani minőségre nincs mit adni. Nem beszélve róla, hogy a sokan az mp3 és egyéb veszteséges tömörítési módszerekkel készített zenéket semmibe se nézik...

Értékelés: Érdemes megnézni a filmet, ha a befordulós drámák bejönnek. A filmzene jó, de elég belőle annyi, amit a filmben találsz. Ha még meghallgatnád a sztori nélkül is, youtube-on kell nézelődni.

6/10

A történet: 2. világháború, Londonból a gyerekeket elküldik vidékre a háború elől. A Pevensie testvérek egy idős professzor hatalmas házába kerülnek, ahol az egyik szobában találnak egy ruhásszekrényt, ami egy másik világba, Narniába nyílik, ahol kalandok sora várja a gyerekeket.

Harry Gregson-Williams egyik legjobban sikerült műve (a Shrek, Csibefutam és Közellenség mellett). Jelölték a Golden Globe Legjobb Filmzene kategóriában is. Ez a filmzene valóban rendesen össze van rakva.

A track lista:

1. The Blitz, 1940 – 2:32
2. Evacuating London – 3:38
3. The Wardrobe – 2:54
4. Lucy Meets Mr. Tumnus – 4:10
5. A Narnia Lullaby – 1:12
6. The White Witch – 5:30
7. From Western Woods to Beaversdam – 3:34
8. Father Christmas – 3:20
9. To Aslan's Camp – 3:12
10. Knighting Peter – 3:48
11. The Stone Table – 8:06
12. The Battle – 7:08
13. Only the Beginning of the Adventure – 5:32
14. Can't Take It In (Imogen Heap) – 4:42
15. Wunderkind (Alanis Morissette) – 5:19
16. Winter Light (Tim Finn) – 4:13
17. Where (Lisbeth Scott) – 1:54

A filmzene egy gyermekmesének méltó aláfestés: csodálatos, titokzatos, kedvesen sejtelmes, helyenként izgalmas.

A film eleje és a The Blitz, 1940 hangulata akár egy háborús film kezdete is lehetne. A néző azon gondolkozik nem-e ment rossz terembe... Kellemes hangzás, halljuk a repülőgépek jobbra-balra repkedését, és azt a kimondhatatlan pánikot.

Evacuating London: A következő jelenetben a gyerekeket elküldik a szülők a háború elől. Ehhez természetesen egy szomorkás aláfestőzene jár, de a track vége felé a vonatúton már bizony elkezd kibontakozni a filmzene, ekkor már sejthető, hogy itt olyan dolgok fognak történni, amit érdemes hallani. Egyébként itt jegyezném meg, hogy a film a gyerekek elküldésével nem nagyon tud mit kezdeni. A könyv ezt csak pár sorban említi, viszont a film perceken keresztül taglalja az elszakadás szomorúságát, ami persze nem lenne baj, de a film végén nincs (!) egymásra találás. Ez milyen már!

The Narnia Lullaby:

Ebben a filmzenében megvan mindenkinek a saját témája. Persze ez így van rendben, de a zeneszerző ezeket itt tényleg rendesen kidolgozta. A gyerekek rátalálnak a szerkényre (The Wardrobe), mely egy másik világba nyílik (Narnia téma). Majd Lucy találkozik Tumnus-szal, kedves megszeppent zene, majd kialakul a Tumnus téma.
Az A Narnia Lullaby egy igazán (talán kicsit kilógó) utalás a narniai kultúrára, szinte várjuk a faun Bartókot, hogy lejegyezze.
Edmund megismerkedik a Fehér Boszorkánnyal (The White Witch), majd némi menekülés után még a télapóval is találkozunk.
Úton Aslan táborába kerül sor az első harcos jelenetre, amikor is először halljuk a filmzene hősies témáját: rézfúvósok dominanciája, vonós aláfestés, megtűzdelve pergődob+cintányérral. Majd egy líraibb rész vonósokra támaszkodva. Innen a zene csak fokozódik. Kiemelendő a The Stone Table, ahol a gonoszok javára beírunk egy pontot, itt a zene és a vásznon látható szörnyek alakja talán túl ijesztő egy gyerekfilmhez.

To Aslan's Camp:

A zene tetőfoka a The Battle 7 perces zenéje, mely a csatajelenet aláfestéséért felel. Mondanom sem kell, dobok!!! Kitűnő munka.

The Battle:

És a lezárás (Only The Beginning Of The Adventure) is kellemes, rejtelmes, visszavágyódó, a Narnia témát fel-felidézve.
A stáblista alatt kifejezetten kellemes nótákat hallunk (hallunk? vagy már úton vagyunk kifelé a moziból?). Érdemes ezeket is meghallgatni, persze ezeket inkább a rádiónak és a Legjobb dal várományosának szánják.

Technikai izék és bigyók: A hangzás szép. A tér rendben van. Dübörög ahol kell, és misztikusan csilingel amikor a kedvenc meséket idézzük fel a gyermekkorunkból.

Értékelés: A zene remek, bennünket is elvisz Narniába.

8/10

Ezen a héten egy igazán nagy kedvencet veszek górcső alá. A szikla egy olyan film, amelynek az filmzenéjét még olyanok is ismerik, akik nem látták a filmet. Magát a filmzenét Hans Zimmer (Gladiátor, Oroszlánkirály, Eredet), Harry Gregson-Williams (Shrek, Narnia krónikái), Nick Glennie-Smith (társszerző: Vasálarcos, Oroszlánkirály 2, X-men: Az elsők) és Don Harper készítették. Miért ilyen sokat? Hmm... A filmzene.net szerint Zimmer elválta, de beteg lett, és a feladatot odaadta a tanítványoknak. Nem tudom.
A sok szerzős csoda azonban igen jól sikerült, és többé-kevésbé egy koherens zenei élményt ad.

A track lista:
1. Hummell Gets The Rockets
2. Rock House Jail (a cím ötletes paródiája Elvis Jailhouse Rock-jának)
3. Jade
4. In the Tunnels
5. Mason's Walk - First Launch
6. Rocket Away
7. Fort Walton - Kansas
8. The Chase

Érdekes, hogy viszonylag kevés zeneszámra bontották le a filmzenét, így több 10 perc közeli/fölötti szám is született.

A zenére jellemző, hogy - a katonai témának megfelelően - a rézfúvósok dominálnak, és a pergődob. A film nagy része a Szikla alatti alagutakban játszódik mindenféle fém fogaskerekek és egyéb vackok között, így a zene különleges fémes hangzása szépen illik a képhez.

No de vágjunk bele: a filmzene igazából három monumentális témára tagolható, és főleg ezek térnek vissza ilyen-olyan kombinációban. Az első egy líraibb muzsika, melyet hangszereléstől függően tekinthetünk hősi halottakat gyászoló hazafias dalnak, de dinamikusabb előadásban kellemes háttérzene is lehet, akár egy akcióban dús rész pihenő szakaszában. Ezt a dallamot halljuk a Hummel Gets The Rockets elején és a Rock House Jail végén (az előbbiben Hummel (Ed Harris) kétségbeesett döntésének aláfestésenként, az utóbbiban pedig egy pörgősebb változatban). Egyébként ez a két szám a filmben szinte egybeolvad, és jól adja a film első 15-20 percét.

Hummel Gets The Rockets:

A második nagy téma a csupán néhány hangból álló rémesen egyszerű, de mégis fülbemászó motívum, melyet az első track végén, és a második track elején hallunk. Ez már ismerős, ugye?! Igen, ezt a zenét azért készítették, hogy hangulata és egyszerűsége miatt ne csak a film közben lelkesítsen, de a moziból távozva legyen mit dúdolni. Nem beszélve róla, hogy a filmben erre a zenére nagyon lehet ám a lépcsőn rohangálni és puskával kommandírozni. Ez a pár hang lett világhírű.

Rock House Jail:

A harmadik téma pedig egy az egyben a Jade zeneszám. Jade a filmben John Mason (Sean Connery) lánya, aki érzelmi motivációt ad Mason-nek, így ez a zeneszám egy lágyabb, érzelmesebb aláfestés fafúvós szólóval, mely akár az is mondhatná: "minden rendben van, megmentettük Amerikát, mehetünk pihenni".

Jade:

A kimaradtak:
Az In The Tunnels, mint a cím is hirdeti alagutakban lövöldözős aláfestőzene, a korábbi témák keverése. A Mason's Walk - First Launch track-ben pedig egy újabb témát is hallunk, mely majd a The Chase-ben visszatér teljes erejével. Egyébként a The Chase érthetetlenül került a soundtrack végére, ugyanis ezt a zenét halljuk abban az autós üldözésben, amikor Mason lerombolja a várost egy Hummerrel. Rocket Away: ez a zeneszám is érdemes a meghallgatásra főleg a dobszólós részek miatt.
És a muzsika amit a film végén hallunk (minden elrendeződött, lazák vagyunk, minden hupijó) pedig a Fort Walton - Kansas, amiben már hátradőlve hagyják, hogy elszabaduljon az elektronos gitár.

Egyébként érdekes, hogy mint az Ars Poetica-ban is szerepel, egy-egy gyakran használt építőkocka alapján tetten lehet érni a zeneszerzőt. Én A Szikla zenéjében találtam olyan mozaikot, mely az Oroszlánkirályt juttatta eszembe, és olyat is, mely a Narnia Krónikáit. Véletlen volna?

Technikai izék és bigyók: A hangzás szép. Nekem kissé szűkös lett a tér, de sebaj. Ha már itt tartunk - ez megint személyes vélemény -, nekem kevés az üstdob, vagy a keverés hibája, nem tudom, de nekem határozottan hiányzik a zenéből a "dübörgés". Ritka alkalmak egyike, amikor benyomom a Loudness gombot az erősítőn.

Értékelés: A zene remek. Így kell filmzenét csinálni. A drámai rész kicsit kevés, de ez nem a zene hibája.

9/10

Kezdjük az elején: ezt a filmet úgy harangozták be, mint az évtized legnagyobb filmje. Rendben. A filmzenét James Horner (Rettenthetetlen, Egy csodálatos elme, Titanic) komponálta, a híres 'I see you' dalt Leona Lewis énekelte, és ilyen-olyan jelöléseket is kaptak. Ez is rendben.

Kérdés: a filmelőzetesben miért mégis csupa más zene szól? Azért mert az ismerős motívumok jobban lázba hoznak? Jobban becsalnak a moziba? A filmben 3D-ben kék macskaemberek ugrabugrálnak puskával a kezükben. Majd pont a zene fog bevinni a moziba, mi?! Csak hogy Sigouney Weaver-ről ne is beszéljek. Vagy 'csupán' a cél az volt, hogy ne lőjék le a zenét előre? Akkor miért tetszenek hamarabb kiadni a filmzenealbumot, mint a filmet? (Láttunk már példát arra is, hogy a filmzene számcímei spoiler számba mentek...)
Előzetes: https://www.youtube.com/watch?v=aVdO-cx-McA
Akit érdekel, hogy az előzetesben mi szól elmondom túró rudiért kérésre.

De milyen is a filmzene?

Egy mondatban rendben van. Sok mondatban:

A film elején érdeklődünk, megpillantunk dolgokat, lefoglal minket a "jujj most mit fogunk látni", és nem is figyelünk a zenére. Ez nem baj, mert nem is nagyon kell. A zene szépen követi az érzelmeinket, de nem rendkívüli.

Miután már tanulgatjuk Pandora életét, és Jake belép az avatarja világába, megindul a zene. A látványt, a sok kis csillogó-világító-szálldogáló vicket-vackot szépen kiegészíti a Pure Spirits of the Forest, de különösen a The Biolumiescence of the Night, mely még misztikusabbá teszi a képet. Szépen épülget az 'I see you' téma.

Majd az erdő zenéje kiegészül a törzsi elemekkel. A törzsi motívumok szépek, hihetőek, jönnek a dobok, meg a fafúvósok, és a bugyuták kórusa. És szépen mindenki kántálja az 'I see you'-t. Szép. A hangkép dinamikus, élvezetes (Becoming One of the 'The People'), majd megjelenik a szerelmi szál (Becoming One with Neytiri) szintén 'I see you' variációra.

A nép tagjaként való jövés-menés, sárkányrepülés ad a muzsikának még egy kis dinamizmust.

Végre következik a katonai rész, azaz a szép lírai törzsi motívumokat a vonósok és rézfúvósok (milyen meglepő...) elnyomják, és elkezd kialakulni a saját katonai téma. És megtörténik a tragédia: The Destruction of Hometree (az Otthonfa elpusztítása - szép fordítás, köszönjük), aminek a végén már a bugyuták kórusa gyorsan az apokalipszis hírnökgárdájává változik. A veszteségeket a Shutting Down Grace's Lab-ben szépen megsiratjuk egy kis részfúvós katonai fenyegetéssel, amit az Ellenség a kapuknál c. filmből loptunk (szintén Horner filmzene).

Elkezdődik a toborzás és a csata (Gathering All the Na'vi Clans for Battle és War). Az előbbi igencsak monumentálisra sikeredett, de persze a népek egyesítése komoly eszmét kíván, mely után már tényleg csatázunk. 11 perces aláfestőzenét kapunk, mely szintén jól sikerült, lehet lelkesülni és drukkolni.

A végén persze még Leona elénekli az immár teljes (és ekkora már alaposan szájba rágott) I see you-t, és boldogan távozhatunk a moziból sajgó fenékkel (166 perc, köszönjük) nyálas zenét dúdolva. De legalább dúdolunk, és van mit. Mostanában a filmekben nincsenek dalok...

Technikai izék és bigyók: a hangzás szép, a muzsika tere is kellően nagy. A hanglemezalbumot érdemes megvásárolni, mert valóban jobban szól, mint a neten fellelhető mp3 változatok. Lossless rulez.

Összegzés: Így kell filmzenét csinálni, csak ha lehet ne lopjunk ennyit. Magunktól se! A Jurassic Parkban sem Birodalmi Indulóra jön a T-rex.

8/10

The Bioluminescence of the Night:

Kezdjük az elején. Szerintem a jó filmzene ott kezdődik, amikor a film nézése közben észre sem venni, hogy merre lépked a zene, mert kézen fogva sétál a képpel. A film megnézése után megkérdezik, hogy milyen volt a zene, és nem tudunk válaszolni. "Hááát jó volt. Gondolom." Ha sehol sem jött a kérdés, hogy "Mi ez a zene (zaj) itt???", akkor az már valami. Bár tegyük hozzá, hogy nem sok valami, de valami. A jó filmzene azonban visszatér. Meghalljuk a rádióban (direktben a Klasszik rádióban, vagy ellopva egy reklám alá betéve), és már el is indul az a kellemetlen érzés, hogy én ezt már hallottam valahol. A film címe nem biztos, hogy egyből meg lesz, de az rémleni fog, hogy milyen érzéseink voltak akkor, amikor ezt legutóbb hallottuk. A jó filmzene pedig a fülünkben marad, és nem is hajlandó onnan napokig/hetekig kikotródni. Nekem pl a BBC-s Sherlock sorozat egyik betétje hetek óta a fülemben van. A fene enné meg.

Érdekes mondjuk, hogy egyetlen zeneszerző se tudja átlépni a saját árnyékát, és bizony egy 2-3 hangból álló pici mozaik eszünkbe juttatja egyik másik filmjének zenéjét. Ezt gyakran onnan vehetjük észre, hogy egy homályosan derengő filmzenét dúdolva nótázásunk egy közös mozaikon átugrik egy másik film zenéjére, melyről általában kiderül, szintén ugyanazon zeneszerző munkája (meglepődtünk? nem!).

A következőkben legalább hetente írni fogok filmzenékről. Olyan kritika-félék lennének ezek, azzal a különbséggel, hogy nem értek a zenéhez, de persze ez nem gátol engem abban, hogy véleményem legyen és megosszam Veletek.